TISZTELT LÁTOGATÓ!
OLDALUNK MEGÚJUL!
KÉRJÜK LÁTOGASSON EL A
https://exclusiveswisswatches.hu/
CÍMRE!

Aktuális ajánlataink


Az óra története 11.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14



A mechanikus óra időmérő részén túl azonban érdemes szót ejteni arról, hogy az órák már a kezdetektől tartalmaztak számos kiegészítő szerkezetet (ún.: komplikációt). Ezek legfőbb csoportjai a különböző ütő, zenélő szerkezetek, naptárszerkezetek és kronográfok (stopperek). Az alábbiakban tekintsük át egy kicsit ezek kialakulását, működését:


ÜTŐ- , ÉBRESZTŐSZERKEZETEK ISMERTETÉSE

NAPTÁRSZERKEZETEK ISMERTETÉSE

KRONOGRÁFMECHANIZMUSOK (stopperek) ISMERTETÉSE


Mindezen komplikációk egy órában való szerepeltetésének igen szép példája az IWC Il Destriero Scafusia névre hallgató csodálatos remekműve. Az óra tourbillonos gátlójú, tartalmaz öröknaptárt holdfázissal, percütő szerkezetet, uszálymutatós kronográfot. Az alábbi képen megnézhetjük ezen órát elölről-hátulról, alatta pedig a szerkezete képét, amelyen jól látható a tourbillon, a percütő két hangrúdja és kalapácsa, valamint az uszálymutatós kronográf a cégre jellemző, és a kronográf-mechanizmusoknál már ismertetett szerkezete (a képek rájuk kattintva kinagyíthatóak):

Nagyításhoz kattintson a képre!

Természetesen folyamatosan zajlott az útkeresés más irányba is. A XX. század közepétől több konstrukció született, amely megpróbálta az óra felhúzását elektromos árammal megoldani. Ez stabil óráknál nem is volt gond. Ezek esetében a szokványosnak tekinthető óramű rugóját egy kis villanymotor húzza fel időnként. Mivel a motor meglehetősen nagy nyomatékot kellett, hogy kifejtsen, miközben az idő nagyobb részében nem dolgozott, ezért itt viszonylag nagy méretű villanymotor, vagy nagy áttétel kellett. Ennek helyigénye miatt kar és zsebórába nem építettek ilyen mechanizmust. Fali és ébresztőórákban azonban elterjedt, hálózati táplálású kivitelek is léteztek. Kifejezetten karórák számára fejlesztették ki a billegő-motoros mechanikákat. Ezek egy kis elektromágnessel "lengették" a billegőt, és az óramű gyakorlatilag fordított üzemmódban működött, tehát nem a rugó lefutását gátolta a gátszerkezet a billegővel, hanem a lengő billegő mozgatta a szerkezetet egy kilincsművel. Az elektromágnest eleinte egy kis érintkező vezérelte, amelyet a billegő zárt minden lengésnél. Baj volt azonban az, hogy az érintkező hamar tönkrement, valamint az, hogy az elem állapotától függően eltérő impulzust kapott a billegő. A 50-as évek végétől a tranzisztor mint kapcsolóelem megjelenése végre kiiktathatóvá tette a mechanikus érintkezőket, és egy egyszerű kapcsolással az elem kimerüléséig egyenletes impulzus átadását tette lehetővé. Az efféle szerkezetek alapját az alább séma szemlélteti, mellette egy ilyen szerkezetű óra képével:



Az 1 billegőre rá van erősítve a 2 állandó mágnes lapocska, amelyet a 3 ellensúly egyensúlyoz ki.

A 4 vezérlő vasmag az 5 tekercsen keresztül a T tranzisztor által vezérelt árammal mozgásban tartja a billegőt.


A konstrukció azonban még mindig nem volt az igazi. Problémát okozott az, hogy a mutatószerkezet működéséhez szükséges energiát a billegőtől kellett elvonni, és ez durvábban kidolgozott (olcsóbb) szerkezetnél erősen zavarta a billegő szabad lengését (izokronizmusát), emellett a korabeli higanyoxid elemek meglehetősen rövid életűek voltak az aránylag nagy áramfelvételű órában. A billegő kiegyensúlyozását és hő-kompenzációját nagyban nehezítette a billegőre szerelt mágnes és ellensúly. A konstrukció érzékeny a mágneses térre is. Ugyanakkor a tranzisztoros táplálásnál a billegő mindig egyenletes lendítőnyomatékot kapott, amely nagyon jót tett a pontosságnak. Az ilyen órák pontossága precíz kivitelnél elérhette a napi 1-4mp pontosságot, amivel a legprecízebb automatikus felhúzású órák versenytársai lettek. Mire azonban a konstrukció összes problémáját megoldották, addigra megjelentek a még nagyobb pontosságot nyújtó hangvillás és kvarc óraszerkezetek, amelyek egyéb műszaki előnyöket is nyújtottak. Ezért - bár a 60-as évekig ezek az órák elterjedtek voltak - az olcsóbb kvarcórák megjelenése gyakorlatilag elsöpörte őket a piacról. Mára az ilyen szerkezetű órák gyűjtők keresett darabjaivá váltak.

Következő lépés a hangvillás óra kifejlesztése volt. Ebben egy nem mágnesezhető és igen kis hőtágulási együtthatójú anyagból (általában invár) készült kis hangvilla rezgett 3-400Hz frekvenciával. Az óra működése azon alapszik, hogy a hangvilla nagyon stabilan tartja rezgési frekvenciáját. A hangvillát egy egyszerű tranzisztoros kapcsolás tartja rezgésben egy, a hangvilla szárára szerelt elektromágnes-pár segítségével. (A képen a hangvillát sárga szín jelöli). A hangvilla egyik szárára egy hajszálvékony fémszál (szinte mindig aranyból készült) van erősítve (a képen pirossal jelölve), a végén egy kis rubin karommal. Ez rezgés közben foganként továbbítja a járókereket, és mellette egy hasonló, de rögzített kis kő a visszaforgást meggátoló kilincs. Ez a járókerék jellemzően 2-3mm átmérőjű, és körülbelül 300 foga van. Ez a konstrukció gyenge pontja, mert ez a kerék igen nagy igénybevételnek van kitéve. A hangvillás óra másodpercmutatója nem ugrik, hanem folyamatosan "kúszik", miközben az óra halkan, jellemzően 300Hz frekvenciával szúnyog módra "visít". A hangvillás óra gondosan beállítva nagyon pontos, akár havi 5-20mp pontosságot is teljesíthet, amely megfelel az átlagos kvarcóráknak. A hangvillás szerkezet aránylag összetett, és mechanikusan nagyon igényes, a kilincsmechanizmus úgyszólván csak mikroszkóp alatt szemlélhető meg megfelelően, ezért ezeket az órákat átlagos felkészültségű órás nem is igen tudja javítani. Persze ezek az órák drágák is voltak, így az olcsón előállítható kvarcórákkal már nem bírhatták a versenyt, és a 80-as évek elején fokozatosan eltűntek a gyártók kínálatából. Az alábbi kép egy hangvillás óra teljes szerkezeti sémáját mutatja, mellette egy ilyen óraszerkezet jellegzetes képével, alattuk pedig látható az óra "lelke", a két kis köves kilincs a járókerékkel:



Mind a hangvillás, mind a billegő-motoros óra tulajdonképpen még mechanikus órának tekinthető, mivel tisztán mechanikus elven működő lengőrendszer az időalap, csupán az energiaellátás elektromos. Érdekességként megjegyzendő, hogy a hangvillás elvre építve a XX. század első felében kísérleteztek olyan órákkal, amelyeket mechanikus elven gerjesztettek (kis kalapács ütögette a hangvillát), ám ezeket a konstrukciókat nem sikerült a gyakorlatban ténylegesen használhatóvá tenni.





1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14